* Louis William Tomlinson szemszöge *
Tökéletesen játszom meg magam 2 és fél hónapja. Jane-nel semmi változás és először csak hiányérzetem volt. Aztán ez egyre rosszabb lett és már ürességet éreztem, majd eszembe jutott, hogy valójában mennyire jó volt Őt csókolni és az is, hogy mennyire tetszett, hogy hagyta, hogy levetkőztessem.
És két és fél hónap után már nem tudtam játszani, hogy leszarom mi van vele... rájöttem, hogy kibaszottul hiányzik a nagy pofája. Nem bírtam tovább távol maradni a kórháztól és bementem.
Harry volt bent vele, mikor beléptem a helységbe.
- Mit akarsz? - nézett rám mérgesen.
- Harry, tudom hogy ez az egész elrontotta a barátságunkat, de... - mondtam volna, mire közbe vágott.
- Nincs de Louis! - nézett rám mérgesen. - Egy idióta kupáért és egy kis pénzért megölted! - mutatott rá Jane-re.
* Borka Jane Williams *
Harry tudtára kellett adnom, hogy nem ölt meg! Nagyon is élek és kurvára hiányzott már Louis és hiába utálom Őt, jó újra látni.
De tudatni akartam velük, hogy élek és mindent hallok!
- Jane, ne kezdj kiabálni, nem fogják hallani! - szólt rám Zayn mosolyogva.
- Akkor? - néztem rá kétségbeesetten.
- Szorítsd meg a kezét! - mutatott a kezemre, amit immár Louis fogott és nem Harry.
- Megfogta a kezem! - mosolyogtam Zayn-re.
- Fű, mekkora csoda! - forgatta a szemét.
- Még sosem fogta meg a kezem! - nyafogtam.
- És nem biztos, hogy sokáig szorongatni fogja, úgyhogy csinálj valamit! - szólt rám.
Minden akaratomat összeszedtem és hirtelen visszaszorultam a testembe. Éreztem ahogy finom fogja a kezem és simogatja a kézfejem tetejét, majd megint minden erőmet összeszedtem és sikerült!
* Louis William Tomlinson szemszöge *
- Harry, megszorította a kezem! - mutattam az említett testrészemre döbbenten és boldogan.
- Louis, ne szórakozz! Rohadtul nem vicces. Halott, gépekre van kötve kettő és fél hónapja! Szinte meg van jósolva neki a halál! - mondta lelombozódva.
- Baszd meg Harry, ennyire nem hiszel az unokahúgodban?! - mondtam hangosabban és mérgesen, de mosolyogtam. - Fogja a kezem! - mutattam a kezemre, mire oda pillantott és meglepődött.
- Szólok az orvosnak! - ugrott fel, majd kirohant.
Én óvatosan emeltem meg a kezünket, miközben leültem a székre az ágy mellett és egy puszit nyomtam az Ő kezére.
- Tudtam, hogy erős maradsz. - mosolyodtam el, majd visszahelyeztem az ágyra a kezünket.
Mintha egy nagyon halvány, gyenge mosoly tűnt volna fel az arcán.
- Mi történt? - kérdezte az orvos.
- Megfogta a kezem. - mutattam fel a kezünket, amit még mindig szorított.
- Tehát éber kómába lépett. - mosolyodott el az orvos, mire úgy néztünk rá mintha űrlény lenne. - Mostantól bármikor felébredhet és előfordulhat, hogy csak úgy nevet, sírva fakad, megfogja valaki kezét, mosolyoghat, valamit motyoghat, de még nem lesz öntudatánál. Valószínűleg hallja a dolgokat amiket mondanak, de nem fogja fel. - magyarázta, mire bólogattunk.
* Borka Jane Williams szemszöge *
- Idióta, eddig is hallottam és felfogtam mindent! - szóltam az orvosra, de természetesen senki nem hallott, csak Zayn.
- Fogalmuk sincs róla. - ingatta a fejét mosolyogva.
- És hogy tudnék felébredni most, hogy beugassak az orvosnak? - néztem Zayn-re, aki elnevette magát.
- Pontosan ugyan úgy, ahogy az előbb sikerült átlépned a határt! - nézett a szemembe. - Csak is, ha valami vagy valaki motivál! Ő lesz a megmentőd. - bökött a fejével Louis felé, mire hitetlenül elnevettem magam.
- Előbb leszek pápa, mint Ő az Én megmentőm! - nevettem.
- A nevetésedet Ők is hallották. - bökött az orvos és a két fiú felé Zayn, mire rájuk pillantottam.
- Ezek előfordulhatnak. - bólintott az orvos. - Valószínűleg emlékek játszódnak le a fejében, esetleg álmodik. - magyarázta az orvos.
- Ez nem normális! - morogtam.
- Hagyom magukat. - mosolyodott el az orvos, majd kilépett.
- Louis, miért jöttél? - nézett rá Harry.
- Mert... - motyogott. - A francba, a legjobb haverjaim egyike vagy, elmondhatom neked! - biztatta magát, majd az unokatesómra nézett. - Hiányzott és most is hiányzik.
Hirtelen eleredtek a könnyeim.
- Hallottad mit mondott? - mosolyogtam Zayn-re.
- Igen, de sírsz! - mondta.
Louis óvatosan lehajolt hozzám, majd egy puszit nyomott a fejemre.
- Minden rendben lesz! - simogatta a hajam óvatosan.
Majd' elolvadtam, pedig valójában kómában voltam.
- Beszélni akarok vele! - nyafogtam, mire Zayn elnevette magát.
- Menni fog Jane! - mosolygott rám. - Remélem soha többé nem találkozunk! - mondta, majd kilépett a helységből.
Éppen el akartam engedni Jane kezét és elindulni, ugyanis már így is késében voltam. Már rég úton kellett volna lennem a versenyre és bár jól esett, hogy az Én kezemet szorította meg, ez az erő már elveszett a karjából, már nem fogta a kezem és az orvos megmondta, hogy fogalma sincs róla, hogy kinek a kezét fogja.
- Ezek előfordulhatnak. - bólintott az orvos. - Valószínűleg emlékek játszódnak le a fejében, esetleg álmodik. - magyarázta az orvos.
- Ez nem normális! - morogtam.
- Hagyom magukat. - mosolyodott el az orvos, majd kilépett.
- Louis, miért jöttél? - nézett rá Harry.
- Mert... - motyogott. - A francba, a legjobb haverjaim egyike vagy, elmondhatom neked! - biztatta magát, majd az unokatesómra nézett. - Hiányzott és most is hiányzik.
Hirtelen eleredtek a könnyeim.
- Hallottad mit mondott? - mosolyogtam Zayn-re.
- Igen, de sírsz! - mondta.
Louis óvatosan lehajolt hozzám, majd egy puszit nyomott a fejemre.
- Minden rendben lesz! - simogatta a hajam óvatosan.
Majd' elolvadtam, pedig valójában kómában voltam.
- Beszélni akarok vele! - nyafogtam, mire Zayn elnevette magát.
- Menni fog Jane! - mosolygott rám. - Remélem soha többé nem találkozunk! - mondta, majd kilépett a helységből.
* Louis William Tomlinson szemszöge *
Éppen el akartam engedni Jane kezét és elindulni, ugyanis már így is késében voltam. Már rég úton kellett volna lennem a versenyre és bár jól esett, hogy az Én kezemet szorította meg, ez az erő már elveszett a karjából, már nem fogta a kezem és az orvos megmondta, hogy fogalma sincs róla, hogy kinek a kezét fogja.
Éppen el akartam engedni, mikor megszorította.
- Louis... - motyogott, mire rá kaptam a tekintetem.
A szemei résnyire nyitva voltak, nagyon fáradtnak és erőtlennek tűnt, de szorította a kezem.
- Ne menj el, kérlek! - mondta halkan.
- Jane, Te ébren vagy! - néztem rá döbbenten és Harry reakciója is valami hasonló volt, mire a lány elmosolyodott.
- Ez aztán a felfedezés! - nevetett halkan és erőtlenül.
- Én... sajnálom, hogy lemondtam rólad! - ölelte magához Harry.
- Nem értem, hogyan gondolhattad rólam, hogy feladom. - mosolygott rá Jane.
- Jane, nem szeretnéd kímélni az energiáidat? - kérdezte tőle Harry.
- Mennyi ideje poshadok itt? - kérdezte.
- Két és fél hónapja. - mondtam halkan.
- Kialudtam magam. - vigyorgott.
- Fáj valamid? - kérdezte tőle Harry.
- Nem. - mosolygott rá.
- Harry... - lépett be Alison, majd mikor meglátta a nővérét ébren, odarohant és megölelte. - Nagyon szeretlek! - szorította magához.
- Én is Ali! - mosolygott rá.
- De Te miért, vagy hogyan?! - kérdezgette döbbenten.
- Nagyon bonyolult. - mosolygott rá Jane.
Majd benyitott az orvos.
- Ébren vagyok! - mosolygott rá Jane.
Természetesen a doki gyors vizsgálatot tartott.
- Egészséges vagy, kivéve a lábaid. - mondta neki. - Ez kezelhető, de addig is kapni fogsz egy járgányt.
- Mármint... - motyogott Jane döbbenten.
- Kerekesszékes leszel egy ideig. - bólintott az orvos. - Hidd el, hamar túl leszel rajta, átesel a kezeléseken és pikk-pakk újra járni fogsz! - mosolygott rá biztatóan, majd kilépett.
Jane könnyei csak úgy patakokban folytak majd ideges lett.
- Nem hiszem el! - kiabált hisztérikusan. - Mi a szarért szívok egész életemben?! - majd rám pillantott. - Mit ártottam neked?! - kiabált.
Csak csöndben lehajtottam a fejem és igazán elszégyelltem magam.
- Gyilkos is lehetnél! - nézett rám sírva.
Pontosan tudom, hogy szánalmas vagyok, rájöttem.
- Tudom. - súgtam halkan.
- Nem. - vágta rá kiabálva Jane. - Nem akarok kezelést, egy percet sem akarok itt maradni! - dühöngött. - Élni akarok, ugyanis fogalmatok sincs, hogy milyen amikor az ember félig halott és senki nem hallja!
Valahol éreztem benne a fájdalmat és tudtam, hogy nem ezt akarja. Ő egy kis szabadságot akart, mert talán soha nem vallanám be, de van bennünk valami hasonlóság az autókon kívül. Tudtam, hogy éppen egy autóban akar száguldani, hatalmas sebességgel és meg akartam adni neki azt az örömöt. Pontosan tudom, milyen amikor a tested megtelik adrenalinnal és ahogy hirtelen megnő a sebesség, majd hatalmas hanggal száguldasz.
- Ha bevállalod a kezelést, elviszlek valahova. - közöltem szigorúan.
- Sehova nem akarok veled menni! - vágta rá.
- De igen. - vágtam rá olyan határozottan, hogy már nem mert visszavágni. - Ha elkezded azt a kezelést elviszlek.
- Honnan tudjam, hogy valóban így lesz? - kérdezte felvont szemöldökkel, mire elvigyorodtam, hiszen sikerült rávennem.
- Úgy, hogy Te most beszélsz az orvossal és akkor Én most viszlek el. - vigyorogtam rá.
- Nem valószínű, hogy engem kiengednek innen! - mondta, mire mosolyogva vállat rántottam.
- Nem valószínű, hogy engem ez érdekel. - rántottam vállat lazán.
- Biztosan nem! Kiszöktetni meg főleg nem! - mondta Harry.
- Két és fél hónapja fekszem itt! - mondta felhúzott szemöldökkel Jane. - Jó, hogy nem rohadtam ide!
- Jane, ez rohadtul nem játék! - nézett rá szigorúan Harold, mire elmosolyodott.
- Nekem az. - rántott vállat mosolyogva.
- Jane, ne idegesíts fel! - figyelmeztette.
- Már megbocsájts, de szerintem Én voltam kómában, Én voltam élőhalott! Konkrétan egy élőhalott! És most itt papolsz nekem?! Kösz, nem érdekel! Ki akarok szabadulni! - mondta.
- Jane, ezzel biztosan nem engedünk el! - mutatott rám fintorogva.
- Kösz. - néztem le rá.
- Ezt tőlem tanultad! - vigyorgott a húgára Jane.
- Igen... - kuncogott Ali.
- Majdnem jó. - mosolygott az elméletileg beteg lány. - Csak kicsit unottabban és úgy, mintha egy kupac szarra néznél. - magyarázta, majd rám nézett és megmutatta a tökéletes fintort.
- Oké, benne vagy? - néztem le rá.
- Igen. - bólintott mosolyogva.
Szerencsénkre pont ekkor lépett be a doktor.
- Jane, ha neked megfelel, el is kezdhetjük. - nézett rá, mire a lány bólintott.
Átült egy kerekesszékbe és az orvos áttolta egy másik terembe. Ott számomra ismeretlen dolgok voltak, csak két kapaszkodó rudat tudtam beazonosítani, amihez Jane-t tolta.
- Nos, valójában ha fel tudsz állni, az már jó. Lehet, hogy elég lesz ez az egyetlen kezelés és vége.
Jane bólintott, majd a két rúdba kapaszkodva egész könnyen felállt, a vártnál mindenképpen jobb volt.
- Nagyon jó. - bólogatott az orvos. - Elég három alkalom.
- Vagyis holnap és holnap után? - mosolyodott el Jane.
- Igen, ugyanis a vártnál sokkal erősebbnek bizonyulsz.
- Mint mindig. - vigyorodott el, majd lepillantott az ujjain lévő 75-ös számra és egy könnycsepp gördült le az arcán.
Csöndben visszaült a székbe, majd minket kiküldött az orvos és elkezdődött a kezelése.
- Louis, mit akarsz tőle? - nézett rám Harry.
- Csak vigyázni rá. - néztem a szemébe, mire halvány mosoly jelent meg az arcán.
- Megszeretted. - mosolygott rám biztatóan. - Nehéz Jane-t utálni.
- Kivéve, ha bunkózik. - vágta rá Alison.
- A kérdés már csak az, hogy hogyan szereted. - nézett rám Hazz, mire elmosolyodtam. - Szereted mint a húgodat, vagy szerelemből szereted?
- Honnan tudnám? - mosolyogtam rá. - Soha nem voltam szerelmes.
- De rá máshogy tekintesz mint a többi nőre? - kérdezte tőlem Harry.
- Nyilván. - vágta rá Alison és reménykedtem benne, hogy végre nem utálatos lesz, de... - Más nőt még nem hinném, hogy megpróbált megölni.
- Alison kuss! - szólt rá Harold. - Máshogy érzel iránta, mint a többi nő iránt, nem?
- Mivel még soha egyetlen egy nő iránt sem voltak érzéseim anyámon és a húgaimon kívül! - bólintottam.
- Komolyan nem lehet belőled kihúzni, hogy szerelmes vagy-e?! - nézett rám mérgesen Harry.
- Nem az. - gurult ki a székében Jane.
- Te ezt honnan tudod?! - akadtam ki.
- Onnan, hogy egy érzéketlen tapló vagy. - közölte ridegen.
Ideges lettem, mert pontosan tudtam, hogy vannak érzéseim, ráadásul pontosan iránta, így nem hagyhattam szó nélkül. Pontosabban szó nélkül hagytam, viszont cselekedtem.
Felpattantam a székről amin eddig ültem, majd elé léptem, megállítottam, majd lehajoltam hozzá és ajkaimat az övéire tapasztottam. Nem tolt el, visszacsókolt, mire megnőtt az önbizalmam, óvatosan kiemeltem a székből és megtartottam úgy, mintha állna.
Természetesen nem olyan volt, mintha egy eddig tökéletesnek vélt, anorexiás modell lányt tartottam volna, de nem esett nehezemre megtartani Őt és ha így lett volna, akkor se tettem volna le, semmi pénzért.
Elmosolyodott, majd óvatosan elhúzódott tőlem.
- Miért? - kérdezte halkan.
- Mert egy érzéketlen tapló vagyok. - vigyorodtam el.
- És ezzel most mit akartál elérni? - kérdezte.
- Azt, hogy elhidd. - néztem a szemébe.
Megint lenyűgözött a csodálatosan kék szeme.
- Nem tudom. - nézett rám szomorúan. - Hogy bízhatnék valakiben, aki már pontosan így átvert? Egy csók miatt? És ha az is hazugság volt?
- Bebizonyítom. - néztem a szemébe.
- Hogyan? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Az legyen az Én titkom. - mosolyodtam el.
- Már bocs, de Te most komolyan hagyod magad?! - állt fel Alison és a nővérére nézett, aki mérges lett.
- Semmi közöd hozzá! - vágta rá mérgesen.
- Hagytad, hogy tartsalak. - mosolyogtam rá.
- Tegyél le! - vágta rá, mire óvatosan visszatettem a székbe. - Ne mondd el, hogy milyen nehéz vagyok, kímélj meg ettől az információtól!
- Fogytál. - vágta rá Alison.
- Teljesen mindegy, veszek egy nagyobb levegőt és 5 kilót hízom! - legyintett, mire halkan elnevettem magam és ezt Hazza is megmosolyogta.
- Nem. - vágta rá kiabálva Jane. - Nem akarok kezelést, egy percet sem akarok itt maradni! - dühöngött. - Élni akarok, ugyanis fogalmatok sincs, hogy milyen amikor az ember félig halott és senki nem hallja!
Valahol éreztem benne a fájdalmat és tudtam, hogy nem ezt akarja. Ő egy kis szabadságot akart, mert talán soha nem vallanám be, de van bennünk valami hasonlóság az autókon kívül. Tudtam, hogy éppen egy autóban akar száguldani, hatalmas sebességgel és meg akartam adni neki azt az örömöt. Pontosan tudom, milyen amikor a tested megtelik adrenalinnal és ahogy hirtelen megnő a sebesség, majd hatalmas hanggal száguldasz.
- Ha bevállalod a kezelést, elviszlek valahova. - közöltem szigorúan.
- Sehova nem akarok veled menni! - vágta rá.
- De igen. - vágtam rá olyan határozottan, hogy már nem mert visszavágni. - Ha elkezded azt a kezelést elviszlek.
- Honnan tudjam, hogy valóban így lesz? - kérdezte felvont szemöldökkel, mire elvigyorodtam, hiszen sikerült rávennem.
- Úgy, hogy Te most beszélsz az orvossal és akkor Én most viszlek el. - vigyorogtam rá.
- Nem valószínű, hogy engem kiengednek innen! - mondta, mire mosolyogva vállat rántottam.
- Nem valószínű, hogy engem ez érdekel. - rántottam vállat lazán.
- Biztosan nem! Kiszöktetni meg főleg nem! - mondta Harry.
- Két és fél hónapja fekszem itt! - mondta felhúzott szemöldökkel Jane. - Jó, hogy nem rohadtam ide!
- Jane, ez rohadtul nem játék! - nézett rá szigorúan Harold, mire elmosolyodott.
- Nekem az. - rántott vállat mosolyogva.
- Jane, ne idegesíts fel! - figyelmeztette.
- Már megbocsájts, de szerintem Én voltam kómában, Én voltam élőhalott! Konkrétan egy élőhalott! És most itt papolsz nekem?! Kösz, nem érdekel! Ki akarok szabadulni! - mondta.
- Jane, ezzel biztosan nem engedünk el! - mutatott rám fintorogva.
- Kösz. - néztem le rá.
- Ezt tőlem tanultad! - vigyorgott a húgára Jane.
- Igen... - kuncogott Ali.
- Majdnem jó. - mosolygott az elméletileg beteg lány. - Csak kicsit unottabban és úgy, mintha egy kupac szarra néznél. - magyarázta, majd rám nézett és megmutatta a tökéletes fintort.
- Oké, benne vagy? - néztem le rá.
- Igen. - bólintott mosolyogva.
Szerencsénkre pont ekkor lépett be a doktor.
- Jane, ha neked megfelel, el is kezdhetjük. - nézett rá, mire a lány bólintott.
Átült egy kerekesszékbe és az orvos áttolta egy másik terembe. Ott számomra ismeretlen dolgok voltak, csak két kapaszkodó rudat tudtam beazonosítani, amihez Jane-t tolta.
- Nos, valójában ha fel tudsz állni, az már jó. Lehet, hogy elég lesz ez az egyetlen kezelés és vége.
Jane bólintott, majd a két rúdba kapaszkodva egész könnyen felállt, a vártnál mindenképpen jobb volt.
- Nagyon jó. - bólogatott az orvos. - Elég három alkalom.
- Vagyis holnap és holnap után? - mosolyodott el Jane.
- Igen, ugyanis a vártnál sokkal erősebbnek bizonyulsz.
- Mint mindig. - vigyorodott el, majd lepillantott az ujjain lévő 75-ös számra és egy könnycsepp gördült le az arcán.
Csöndben visszaült a székbe, majd minket kiküldött az orvos és elkezdődött a kezelése.
- Louis, mit akarsz tőle? - nézett rám Harry.
- Csak vigyázni rá. - néztem a szemébe, mire halvány mosoly jelent meg az arcán.
- Megszeretted. - mosolygott rám biztatóan. - Nehéz Jane-t utálni.
- Kivéve, ha bunkózik. - vágta rá Alison.
- A kérdés már csak az, hogy hogyan szereted. - nézett rám Hazz, mire elmosolyodtam. - Szereted mint a húgodat, vagy szerelemből szereted?
- Honnan tudnám? - mosolyogtam rá. - Soha nem voltam szerelmes.
- De rá máshogy tekintesz mint a többi nőre? - kérdezte tőlem Harry.
- Nyilván. - vágta rá Alison és reménykedtem benne, hogy végre nem utálatos lesz, de... - Más nőt még nem hinném, hogy megpróbált megölni.
- Alison kuss! - szólt rá Harold. - Máshogy érzel iránta, mint a többi nő iránt, nem?
- Mivel még soha egyetlen egy nő iránt sem voltak érzéseim anyámon és a húgaimon kívül! - bólintottam.
- Komolyan nem lehet belőled kihúzni, hogy szerelmes vagy-e?! - nézett rám mérgesen Harry.
- Nem az. - gurult ki a székében Jane.
- Te ezt honnan tudod?! - akadtam ki.
- Onnan, hogy egy érzéketlen tapló vagy. - közölte ridegen.
Ideges lettem, mert pontosan tudtam, hogy vannak érzéseim, ráadásul pontosan iránta, így nem hagyhattam szó nélkül. Pontosabban szó nélkül hagytam, viszont cselekedtem.
Felpattantam a székről amin eddig ültem, majd elé léptem, megállítottam, majd lehajoltam hozzá és ajkaimat az övéire tapasztottam. Nem tolt el, visszacsókolt, mire megnőtt az önbizalmam, óvatosan kiemeltem a székből és megtartottam úgy, mintha állna.
Természetesen nem olyan volt, mintha egy eddig tökéletesnek vélt, anorexiás modell lányt tartottam volna, de nem esett nehezemre megtartani Őt és ha így lett volna, akkor se tettem volna le, semmi pénzért.
Elmosolyodott, majd óvatosan elhúzódott tőlem.
- Miért? - kérdezte halkan.
- Mert egy érzéketlen tapló vagyok. - vigyorodtam el.
- És ezzel most mit akartál elérni? - kérdezte.
- Azt, hogy elhidd. - néztem a szemébe.
Megint lenyűgözött a csodálatosan kék szeme.
- Nem tudom. - nézett rám szomorúan. - Hogy bízhatnék valakiben, aki már pontosan így átvert? Egy csók miatt? És ha az is hazugság volt?
- Bebizonyítom. - néztem a szemébe.
- Hogyan? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Az legyen az Én titkom. - mosolyodtam el.
- Már bocs, de Te most komolyan hagyod magad?! - állt fel Alison és a nővérére nézett, aki mérges lett.
- Semmi közöd hozzá! - vágta rá mérgesen.
- Hagytad, hogy tartsalak. - mosolyogtam rá.
- Tegyél le! - vágta rá, mire óvatosan visszatettem a székbe. - Ne mondd el, hogy milyen nehéz vagyok, kímélj meg ettől az információtól!
- Fogytál. - vágta rá Alison.
- Teljesen mindegy, veszek egy nagyobb levegőt és 5 kilót hízom! - legyintett, mire halkan elnevettem magam és ezt Hazza is megmosolyogta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése